Egy öngyilkosság minden családot és embert mérhetetlen módon megráz, számos kérdést hagyva maga után. Mikor egy általunk fontosnak tartott személy életét szándékosan, önkezűleg fejezi be, akkor nem elég, hogy hátrahagy minket és az okok kutatását de a legtöbb esetben végtelenségig tartó önmarcangolás is kíséri az érintetteket arra vonatkozóan, hogy mégis miért történhetett.
Így volt ez velem is. Amikor 2012-ben elvesztettem tragikus körülmények között az édesanyámat, úgy éreztem, hogy soha rosszabb dolog nem eshet meg velem. Életének utolsó pár évében vagy rám vagy másra volt szorulva, no nem egészségügyi okokból, hanem mentális és egzisztenciális problémák okán. Halála előtt még közösen mentünk el vásárolni és átmeneti kabátot választottunk neki, elvittem autózni és kirándulni, valamint együtt készültünk fel több eseményre is. Hirtelen és rendkívűl megrázó körülmények között történt, ám belegondolva, megéreztem, hogy valami nem stimmel.
Azok az emberek, akik egy adott pillanatban öngyilkosságot követnek el, többnyire már hosszas szenvedést élnek meg jó ideje és tudatuk beszűkül, világuk sötét lesz. Akadnak bőven arra utaló jelek, amik azt erősítik meg, hogy problémájuk van, melyekkel nem tudnak megküzdeni. Számomra a legszembetűnőbb az volt, hogy úgy éreztem, mintha azért jött volna az életembe újra, hogy elvarrja közöttünk a szálakat. Kapcsolatunk sosem volt idilli és inkább voltam én az ő anyukája, mintsem ő az enyém, ám abban a pár hétben láthatóan igyekezett minden porcikájával ezeket a sérelmeket és a gyermekkoromban elszenvedett fájdalmakat enyhíteni.
Az anyám búcsúzni jött és utolsó mondatainak egyike az volt, hogy nem akar már több fájdalmat. Ezt akkor én úgy értelmeztem, hogy az életében bekövetkező traumák már megfáradt emberré tették, de évekkel később fény derült arra is, hogy valójában rákos lett.
Édesanyám, életének 58-dik életévében elhunyt. Hátrahagyva egy levelet nekem. Hátrahagyva annak a lehetőségét, hogy – bár nincs itt- úgy emlékezzek rá, mintha ő számomra örökké mintaanya lett volna.
Azt mondják, hogy aki öngyilkos lesz, az önző és gyenge ember. Én nem hiszem, hogy ítélkezéssel segítünk magunkon vagy másokon. Én sokkal inkább hiszem azt, hogy adott körülmények között és egy-egy ember saját élethelyzetében, – mivel semmi sem állandó, minden viszonylagos- létezik olyan pillanat, hogy nem tud más megoldást találni. És azt is hiszem, hogy igazán nagy erő ahhoz kell, hogy amikor egy ember gondosan előkészíti kiugrásának körülményeit, közben írjon egy-egy levelet minden gyermekének, biztosítva őket arról, hogy mennyire szerette őket és semmi de semmi sem az ő hibájuk.
Újabb évek teltel el és én kutattam a családi titkok képzeletbeli bőröndjében. Édesanyám erős asszony volt, hatalmas életkedvvel és rengeteg jó tulajdonsággal. Életének meghatározó éveit munkával, gyermekek gondozásával, mások szolgálatába állítva töltötte. Édesanyám bántalmazott gyermek volt és később bántalamzott felnőtt lett. Érzelmileg éretlen és néhol kissé zűrzavaros természetének fő okozója volt mindaz a csomag, amit magával cipelt és csak nyomta, nyomta, feszítette egészen halalának napjáig. Édesanyám nem állt ki mellettem, amikor 13 évesen molesztált a nevelőapám. Megértem…
Édesanyám gyermekkorában szexuális bántalmazás áldozata is volt… És édesanyám maga is belül egy kitaszított és gyermeklelkű áldozat volt, ki később így lett maga is elkövető a hallgatásával.
Halála és életútja megértette velem, hogy mennyire fontos az önmunka, a múltunk feltárása, hogy tudjuk, miből táplálkozunk és min szükséges változtatnunk.
Édesanyám életének munkáját vesztette el rossz döntéseinek következtében, amibe fizikailag és mentálisan belerokkant.
Egyszerre világossá vált, hogy minden női ágon történt trauma élén most itt állok, kezemben a pajzs, fejemben a tudás és a hit, hogy meg tudom törni ennek a generációkon átívelő fájdalomnak az áramlását. A nem kívánt gyermekek kényszerű megszülését, érzelmileg elérhetetlen anyát, agresszív apákat, a szülői ház nyomását és posványát, a tanulatlanság hátrányait, mint bélyeget cipelve. A kiszogáltatottságot és nincs helyem a világban érzést.
Minden itt van bennem, hogy tudjam, bármit elérhetek és édesanyám emlékével a szívemben olyan életet éljek, amelyet őseim sohasem élhettek…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: