Az élet igazi értelme

Nem tudom mit jelent normálisnak lenni. Milyen átlagosnak lenni vagy mik azok a preferenciák, amik alapján ezt meg lehet állapítani. 

Azt mondják – minden, ami a társadalom nagy részére jellemző tulajdonságokon kívül esik, az deviancia- hogy a nem megszokott, az inkább különleges és kilóg a sorból. 

Én -aki egy mély gödör aljából indultam és onnan leselkedtem a világ nagy dolgai felé- sokáig azt hittem, hogy az életben fontos , hogy pozícionálni tudjam magam. Azt hittem, hogy a sorsom és az életem előzményei olyannyira meghatároznak, hogy csakis akkor tudok értelmes és rendes életet élni, ha beállok a sorba, kitűnő leszek a suliban, sok végzettségem lesz és címeim. Egész kislány koromtól silánynak tartottak számon a családban vagy a közvetlen környezetemben, ezért küzdőttem, hogy ország-világ számára bebizonyítsam ennek ellenkezőjét.  Súlyos nyomokat hagyott bennem az érzés, hogy senkinek sem lehetek jó. Az évek során azonban hatalmas lehetőségeket kaptam arra, hogy az otthonban nevelkedett kislányból kiemelkedjek igazán impozáns közegbe. Látszólag megvolt mindenem, belül éretlen és naiv ember voltam még. Soha nem ült le velem tanulni senki. Nem tanított meg édesanyám vagy édesapám arra, hogy miként éljem az életet és hogyan lássam önmagam és másokat. Hogyan tisztálkodik egy nő, aki önmagára igényes és miképp hárít el egy számára alkalmatlan férfit. Nem volt tartásom és hitem. A leckék árán aztán kaptam hideget és meleget egyaránt. Elképesztő utat tettem meg belül, mélyen a lelkemben. Eközben ártottam akaratomon kívül másoknak, volt, hogy megbántottam valakit, megvertek, megaláztak, rossz kapcsolódási mintát követtem, többet tűrtem, mint kellett volna. 

Ma pedig úgy érzem, hogy az élet maga a következőkből áll: Mérhetetlen béke a lélek számára, nyugalom, belső tartás, szeretet és hála. Hit, amely minden pillanatban bennünk él akkor is, ha épp úgy érezzük, ez most a legrosszabb helyzet. Mindenkor törekedni arra, hogy ez a pozitív elegy vezéreljen döntéseinkben!

Problémánik mindig lesznek és nehézségek is, de azt egy életre megtanultam, hogy önmagunkhoz hűnek lenni, alázattal és szeretettel lenni másokkal szemben, őszintén kiállni, segíteni, érzéseinket feltárni sosem gyáva, hanem pont, hogy bátor és felemelő dolog. 

Rájöttem továbbá, hogy az én személyem nem végzettség és vagyon alapján határozható meg, hanem a pici szív alapján, ami a testemben dobog. 

Az, ahogyan másokkal bánok, ahogyan kezelem a helyzeteket és megoldom a problémáim. A becsületem, az adott szavam, a lelkem és a vágy, hogy napról napra jobb ember lehessek. 

Minden más csupán egy külső máz , semmi több.